Üllő

Befektetőbarát település hivatalos weblapja


                   
                   

Ügyfél-tájékoztató a Nemzeti Egységes Kártyarendszerről

Feltöltve: 2016. szeptember 14.

Az egyes közösségi közlekedési szolgáltatók (pl. BKK, MÁV, Volán) által a 2017. év során lépcsőzetesen bevezetésre kerülő elektronikus jegyrendszer igénybevételéhez szükséges közlekedési kártya NEK rendszerben kiállított kártya lesz.
A NEK-ben kiadott kártyák kiállításához egy előzetes NEK-regisztráció (arcképmás- és aláírás-felvételezés) szükséges, amely valamennyi okmányirodai- és kormányablak ügyfélszolgálaton jelenleg is megtehető.
A személyazonosság igazolására alkalmas okmányok (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél) igénylése, illetve a személyes úton történő pótlása során az ügyfeleknek lehetőségük van arra, hogy rögtön NEK-regisztrációt is kérjenek, ezzel az ügyintézés ideje kb. 2-3 perccel növekszik csak meg.
Figyelemmel a személyes megjelenés szükségességére és az ezzel járó, ügyfélszolgálatokra háruló várható többletterhekre, kiemelten fontos feladat az állampolgárok figyelmének felhívása arra vonatkozóan, hogy a személyazonosításra alkalmas okmányaik igénylése/cseréje során egyúttal a NEK regisztrációjuk is megtörténjen, megkönnyítve így mind az állam, mind az állampolgárok helyzetét.

A tájékoztató megtekintéséhez kattintson ide!

Megszakítás