Üllő

Befektetőbarát település hivatalos weblapja


                   
                   

Az adóhatóság tájékoztatója

Feltöltve: 2017. október 5.

Tisztelt Ügyfeleink!

Az adóhatóság részéről az utóbbi időben úgy tapasztaljuk, hogy Üllő város lakóterületén és az ipari parkokban – a Viktória Ipari parkban, a Ferihegyi Ipari parkban, valamint a 400-as út melletti kereskedelmi-szolgáltató területen – épített vagy átalakított (lakóházon belül kialakított, üzlet, iroda, raktár, stb.) illetve bővített építmények tekintetében a tulajdonosok nem minden esetben tettek eleget építményadó bevallási kötelezettségüknek.

Fenti tapasztalatok alapján Üllő Város Jegyzője, mint I. fokú Adóhatóság részéről felhívom a figyelmüket az alábbi jogszabályi tudnivalókra:
Üllő Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi közszolgáltatások biztosítása és az önálló gazdálkodás feltételeinek megteremtése érdekében a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. (továbbiakban Htv.) 1.§ (1). bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi adókról
szóló 31/1997. (XII.20.) számú Ö.K. rendeletével bevezette az építményadót.

1. Az építményadó-kötelezettség kiterjed az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló hasznosított – üzlet, bolt, áruház, csárda, bisztró, borozó, söröző, étterem, cukrászda, iroda, műterem, rendelő, kórház, gyógyszertár, szálloda, hotel, panzió, fogadó, motel, szálló, vendégház, vadászház, üzem, csarnok, gyár, műhely, szerviz, raktár, üvegház, présház, hűtőház, gazdasági épület, egyéb nem lakás céljára hasznosított épület – épületre, épületrészre (továbbiakban: építmény). Mentes az építményadó alól a lakás céljára szolgáló épület és a nem lakás céljára szolgáló, adóköteles építmény 50 m2 alapterületig. Ez a mentesség nem vonatkozik az üzleti célt szolgáló épületre, tehát jellemzően a garázsok tartoznak ide. Épület: „az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti olyan építmény vagy annak azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételeit biztosítja, ideérte az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van.” /Htv. 52.§ 5. pontja/

2. Az építményadó alanya az, aki a naptári év (továbbiakban: év) első napján az építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok a tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok vagy csak az egyik tulajdonostárs lesz az adóalany, aki így átvállalja a tulajdonostársak adófizetési kötelezettségét. Ebben az esetben írásos megállapodást kell csatolni. Amennyiben az építményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya.

3. Az építményadó alapja: az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete.

4. Az adó mértéke: az 500 m2-t meg nem haladó alapterületű adóköteles építmények tekintetében 750.-Ft/m2/év, az 500 m2-t meghaladó alapterületű adóköteles építmények tekintetében 1.050.-Ft/m2/év. (A Képviselőtestület 2013. január 1-től az építményadó mértékét differenciáltan emelte.)

5. Az adókötelezettség keletkezése: Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg afennmaradási engedély jogerőre emelkedését vagy a használatbavétel tudomásulvételét vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik. /Htv. 14.§ (1) bekezdés./

6. Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti. /Htv.14.§ (4). bekezdés/

7. Az adóbevallás benyújtásának határideje: „ha a helyi adót nem az adózó állapítja meg, az adókötelezettség keletkezését (változását) követő 15 napon belül kell adóbevallást tennie”. /2003. évi XCII. tv. (továbbiakban Art.) 32. §. (2)/

ÖSSZEFOGLALVA:
Amennyiben Ön Üllő város közigazgatási területén, olyan építmény tulajdonosa, bérlője melyet – vásárlás, építés, bővítés, átalakítás következményeként – vállalkozás céljára hasznosít (akár bérbeadásként), illetve az ingatlan tulajdoni lapján az építmény jellege az

1. pontban felsorolt rendeltetés szerinti, akkor az építmény adókötelezettségére kihatással lévőváltozás bekövetkezésének időpontját követő év első napjától adókötelezettsége keletkezik, melyről 15 napon belül építményadó bevallást kell benyújtani az Adóhatóság felé. Fontos kiemelni, hogy az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti. A rendeleti szabályozás érvényesítése érdekében az adódóhatóság 2018. év során a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzéseket, valamint helyszíni ellenőrzéseket fog lefolytatni. Felhívom figyelmüket arra is, hogy a bevallási kötelezettség elmulasztása az Art. 172. §. alapján magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási
bírsággal sújtható. Ennek elkerülése érdekében, amennyiben Ön építményadó alanya, mielőbb tegyen eleget építményadó bevallási kötelezettségének.

Dévai Éva
Adócsoport vezető

Megszakítás