Üllő

Befektetőbarát település hivatalos weblapja


                   
                   

Konzultáció az állami rezsicsökkentésről

Feltöltve: 2016. július 15. I Érvényes: 2016. augusztus 19.

Az ügyfelek véleményére támaszkodva akarja a kormány egyszerűsíteni a közigazgatási eljárásokat és tovább enyhíteni a vállalkozásokat terhelő fizetési kötelezettségeket. Ennek megvalósítására indult július 11-től konzultáció.

Sikeres volt a tavalyi konzultáció, hiszen az ügyfelek 2015-ben közel 400 ezer kérdőívet töltöttek ki. Ennek eredményeképpen az állami rezsicsökkentéssel több, mint 20 hatósági eljárás díja szűnt meg, amely az állampolgárok és vállalkozások számára idén 10 milliárd forint megtakarítást eredményez. Az adatok alapján elmondható, hogy közel másfél millió okmányt (személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) vettek át díjmentesen, illetve kedvezményesen az állampolgárok, mely összesen mintegy 3,5 milliárd forint megtakarítást jelentett a számukra.

A tájékoztató megtekintéséhez kattintson ide!

Megszakítás