Üllő

Befektetőbarát település hivatalos weblapja


                   
                   

Üllő is érintett az idei „kis népszámlálásban”

Feltöltve: 2016. október 5.

A Központi Statisztikai Hivatal az egész országra kiterjedő népszámlások között időszakos, a lakosság 10%-át érintő kis népszámlást – hivatalos nevén mikrocenzust – tart. A 2016. évi mikrocenzus során Üllőt is az érintett települések listájába választották. Ez azt jelenti, hogy a hatályos törvények szerint az üllőiek részvétele kötelező az összeírásban – akárcsak a népszámlálás esetében.

A 2016. október 1-től 31-ig tartó adatfelvétel két szakaszból áll: október 1. és 9. között van lehetőség az internetes válaszadásra egyedi azonosító kódot használva, ezt követően pedig számlálóbiztosok végzik az összeírást a háztartásokat felkeresve. A KSH a kijelölt címekre szeptember 26-a és 30-a között postai úton eljuttatja az adatfelvételre felkérő levelet, amely tartalmaz egy tájékozatót, valamint az internetes kitöltéshez szükséges azonosítót is. Az adatokat 2016. október 1-je szombat, 0.00 órai időpontnak megfelelően kell megadni.

A számlálóbiztosok október 10-étől kezdik felkeresni azokat a lakosokat, akik nem éltek az internetes kitöltés lehetőségével.

Minden válaszadónak ki kell töltenie az alapkérdőíveket és egyet a kiegészítő felvételekből, ha az vonatkozik rá. A mikrocenzussal a KSH adatokat kap a népesség nagyságáról és összetételéről életkor, nem, családi állapot, iskolai végzettség, foglalkoztatottság, nemzetiség és számos más demográfiai mutató alapján, továbbá képet kap a lakásállomány főbb adatairól is.

A számlálóbiztosok arcképes személyi igazolvánnyal és a KSH által kiadott számlálóbiztosi igazolvánnyal tudják igazolni magukat. Kérem, hogy mielőtt bárkit is beengednének otthonukba, győződjenek meg a számlálóbiztos hitelességéről.

Kérjük a lakosság szíves együttműködését az összeírás zavartalan lebonyolítása érdekében!

 

                                                                                                      Vilcsek-Győri Hajnalka

                                                                                                             számlálóbiztos

Megszakítás