Hírek

Feltöltve: 2024. február 2. I Érvényes: 2024. február 20.

PETÍCIÓT INDÍTUNK AZ ÜLLŐRE TERVEZETT LÖVÉSZ KÖZPONTTAL KAPCSOLATOSAN

Ahogyan arról már tájékoztattuk Lakosainkat, 2023 december végén kihirdetésre került a 671/2023. (XII. 29.) Kormányrendelet (Korm.rend.), amely a településünkre tervezett Lövész Központ beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

A megjelent jogszabály amellett, hogy speciális szabályokat határozott meg a beruházáshoz kapcsolódó eljárásokra, felülírva helyi szabályainkat, az érintett terület beépítésének lehetőségét is megváltoztatta.
A Lövész Központ tervezett helyszíne az Állatorvostudományi Egyetemtől mindössze 940 méterre, a legközelebbi lakott tanyától (0286/2 hrsz) pedig alig 200 m-re helyezkedik el, az érintett vadásztársaságok területeivel, valamint a város elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiájában (ITS) kijelölt délnyugati intézményi és rekreációs városfejlesztési akcióterülettel közvetlenül szomszédos, továbbá része a Dóra majori fejlesztési akcióterületnek.

Üllő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, élve az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés j) pontjában meghatározott jogával kezdeményezi a 671/2023. (XII. 29.) Kormányrendelet módosítását és az Üllői Lövész Központ megvalósításának helyszíneként megjelölt, Üllő külterület 0275/1, 0275/2, 0275/3 és 0276 helyrajzi számú ingatlanok helyett javasolja a beruházást annak tervezett zajszintjével megegyező környezetben elhelyezni.

2024. február 5-ig minden üllői postaládába eljuttatjuk egy levelet, amelyben részletesen olvashatnak a Lövész Központtal kapcsolatos információkról, történésekről, adatkezelésről, illetve találnak majd benne választópolgáronként 1-1 db „Támogatói nyilatkozatot” is.
Az információs levél itt olvasható
Ha egyetért a levélben foglaltakkal, és támogatja Önkormányzatunk 1/2024. (I.11.), valamint 20/2024. (I. 25.) számú határozatát, kérjük nevének, címének feltüntetése mellett, aláírásával lássa el közös petíciónkat és 2024. február 15-ig juttassa vissza postai úton a Polgármesteri Hivatal címére (2225 Üllő, Templom tér 3.), elektronikus úton (szkennelve, fényképezve) a peticio@ullo.huemail címre vagy az alábbi helyszíneken kialakított gyűjtőpontok valamelyikébe:

  • Városháza recepció
  • Vargha Gyula Városi könyvtár
  • Árpád Fejedelem Általános Iskola
  • Humán Szolgáltató Központ recepció

FIGYELEM! A nyilatkozatok sorszámozottak, nem másolhatók! Amennyiben kevesebb nyilatkozatot kapott, mint a háztartásban élő választópolgárok száma, a Polgármesteri Hivatal recepcióján további példányok igényelhetők!
Kérjük, csak egy nyilatkozatot töltsön ki, hogy pontos és korrekt képet mutassunk a közös érdekünk támogatottságáról!

Tisztelettel kérjük Lakosainkat, hogy erősítsék meg törekvéseinket, hogy városunk érdekeit képviselve megvédjük magunkat, közösségünket és az Önök életminőségét a tervezett Üllői Lövész Központ zajhatásaitól! Igazán addig van lehetőségünk fellépni, ameddig az építési engedélyek kiadása nem történik meg.
Bízunk benne, hogy minél többen visszajuttatják a nyilatkozatokat, és közös erővel el tudjuk érni, hogy a Lövész Központ egy olyan helyszínen valósulhasson meg, ahol a zajhatások nem zavarják a Lakosság életét és egyéb intézmények működését.
Köszönjük együttműködésüket!

Feltöltve: 2024. január 22. I Érvényes: 2024. január 27.

 

 
Feltöltve: 2023. december 18. I Érvényes: 2023. december 10.

Hulladékszállítás 2024
A 2024-es évben az alábbi időpontokban kerül sor a hulladékok elszállítására településünkön:

Közszolgáltatók

 

Feltöltve: 2023. november 19. I Érvényes: 2023. november 30.

Tisztelt Választópolgárok!

A tízezernél több lakosú településen az egyéni választókerületet a helyi választási iroda vezetője alakítja ki. Ehhez előzetesen kikéri a helyi választási bizottság véleményét, amely azonban a helyi választási iroda vezetőjét nem köti.
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szerint az egyéni választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy
a.)   azok összefüggő területet alkossanak,
b.)   a központi névjegyzék alapján választásra jogosultak száma megközelítően azonos legyen.
Az egyéni választókerületek kialakításakor az egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma a településen egy egyéni választókerületre jutó választásra jogosultak számtani átlagától – a településszerkezeti, földrajzi és egyéb helyi sajátosságokra figyelemmel – legfeljebb tizenöt százalékkal térhet el.
A helyi választási iroda vezetője az általános választást megelőző évben november 30-ig módosítja a választókerületi beosztást, ha valamelyik egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma a településen egy egyéni választókerületre jutó választásra jogosultak számának átlagától való eltérése meghaladja a húsz százalékot.
A Nemzeti Választási Iroda által közölt, 2023. szeptember 1-i adatok alapján, Üllőn a választópolgárok száma 10.062, így az egy egyéni választókerületre jutó választásra jogosultak számának átlaga: 1257 fő.
Üllő 7. számú egyéni választókerületében a választásra jogosultak száma 1614 fő, amely – meghaladva a jogszabályban nevesített 20%-os mértéket – 28,4 %-os eltérést jelent.
A fent hivatkozott törvényi rendelkezés alapján, kötelező a választókerületi beosztás módosítása.
A módosítás tervezete az alábbi linken érhető el:
https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=18M7KFRbkGvdaEBV2jtWyarazC6vtHBE&usp=sharing
Amennyiben a módosításokkal kapcsolatban javaslata, észrevétele van legkésőbb 2023. november 24-én (pénteken) 10 óráig a jegyzo@ullo.hu email címen jelezze a helyi választási iroda felé.
 
Üllő, 2023. november 17.

Földváriné dr. Kürthy Krisztina
jegyző
HVI vezető

Feltöltve: 2023. október 20. I Érvényes: 2023. november 29.

MAtE’a Klub- beszélgetések a természetfeletti dolgokról

2023. december 19-én 18:00 órai kezdettel lesz kellemes beszélgetés a Helytörténeti Gyűjteményben. A program ingyenesek, várunk mindenkit szeretettel!

 

Részletek a plakáton

Feltöltve: 2023. október 20. I Érvényes: 2023. november 20.

Üllő Város Önkormányzata ősszel egy alkalommal: 2023. november 10-én (pótnap: 2023. november 17.) lehetőséget biztosít Üllő területén az avar és kerti hulladék égetésére.
Tűzgyújtás és égetés közterületen és magántulajdonú ingatlanokon 2023. november 10. napján, kedvezőtlen időjárás esetén 2023. november 17. napján 9:00 és 21:00 óra között szélmentes, derült időben megengedett. Szeles időben avart és kerti hulladékot nem lehet égetni.
Tűzkár és balesetek elkerülése érdekében az alábbi szabályok betartása szükséges:
Égetni csak megfelelően kialakított helyen, a vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon lehet, a tűzvédelmi szabályok betartásával.
Az égetés végző személy a tűzrakóhely oltásáról az égetést befejezően köteles gondoskodni.
Az égetendő hulladék nem tartalmazhat ipari eredetű hulladékot (műanyagot, gumit, vegyszert, festéket ill. ezek maradékait), ezek égéstermékei mérgezőek.
Kérjük, hogy minden esetben tartsák be a tűzgyújtásra és égetésre vonatkozó előírásokat!
A fent megjelölt időponton kívül Üllőn tilos a szabadtéri tűzgyújtás és égetés a kerti bográcsozás, sütögetés kivételével.
Bízunk benne, hogy minden Lakosunk megérti és elfogadja a döntést, köszönjük megértésüket!