Aktuális

Feltöltve: 2021. június 22.

2021. szeptember 5-én, ismét megrendezésre kerül a „Fut az Üllő” városi futóverseny!

Városunk 2018-tól rendezi meg nagy sikerrel a Fut az Üllő városi futóversenyt, amely a második évre már országos hírű eseménnyé nőtte ki magát, a versenyre még a határon túlról is érkeztek résztvevők. A pandémia miatt sajnos az elmúlt időszakban csak online és jótékonysági futásokkal mozgathattuk meg a sportolni vágyókat. 
2021. szeptember 5-én azonban ismét eldördül a startpisztoly, és több százan ismét rajthoz állhatnak együtt, hogy egy közös futáson megmérettethessék magukat.
 Kiemelten fontosnak tartjuk a testmozgást, a futás népszerűsítésével szeretnénk felhívni a figyelmet az egészséges életmód kialakítására. A Fut az Üllő rendezvénysorozat megvalósítása pedig nagyban hozzájárul az életmódváltás beindításához. A gyermekek sport felé terelésében nagy segítséget nyújt ez a program és minden résztvevőnek fantasztikus versenysport élményét biztosít.

Az idei évben még több különböző kategóriában, különböző távon lesz lehetőség rajtvonalhoz állni óvodás kortól egészen 120 éves korig! Ennek megfelelően 16 kategóriában hirdetünk futamokat, amelyek alapján minden sportolni vágyó kipróbálhatja erőnlétét és állóképességét!

A 2021-es kategóriák & futamok a következők

  • Ovis örömfutás
  • Iskolás futam 6-14 év
  • Családi futam (1 felnőtt és 1 vagy 2, 10 év alatti gyermek)-
  • 7 km-es egyéni minimaraton
  • 21 km-es egyéni félmaraton
  • 21 km-es félmaraton váltó (vegyes váltó)

Nevezési & regisztrációs információk!

Időpont Esemény Regisztrációs díj Regisztráció
09:00 óra: Futóverseny megnyitó, ovis futam, ingyenes, regisztrációhoz nem kötött!      
09:30 óra: Iskolás futam (1,7 km) 1000 Ft/fő Regisztráció
10:00 óra: Családi futam (1,7 km) 1 felnőtt 1 vagy 2, 10 év alatti gyermek 1000 Ft/fő Regisztráció
10:30 óra: 7 km mini maraton 2000 Ft Regisztráció
10:30 óra 21 km félmaraton 4000 Ft Regisztráció
10:30 óra 21 km félmaraton váltó (3×7 km) 2000 Ft/fő Regisztráció
13:00 óra: Díjátadó ceremónia    

Online nevezéseket a „regisztráció” gombra kattintva lehet leadni.

Nevezési díj befizetése átutalással az online regisztrációt követő 5 munkanapon belül az alábbiak szerint:

  • Számlavezető Bank OTP Nyrt.

  • Számla tulajdonos neve: Üllő Város Önkormányzata

  • Számlaszám: 11742056-15392141
  • 
Közleménybe: Fut az Üllő 2021.

A befizetés elmulasztása esetén a regisztráció törlésre kerül.

Nevezési határidő: személyesen és online egyaránt 2021. augusztus 27. (péntek) 12:00 óra!

Rajtcsomag, rajtszám átvétel

  • 2021-09-02, csütörtök Üllő Zsálya bisztró terasz reggel 8 tól-16 óráig
  • 2021-09-03, péntek Üllő Zsálya bisztró terasz reggel 8 tól-16 óráig
  • 2021-09-05, vasárnap Üllő Zsálya bisztró terasz reggel 7 től-9 óráig

Rajtszám átvételnél kollégáink kérhetik a személyes iratokat, illetve az adott versenyszám befizetési bizonylatát, visszaigazoló e-mailt.

Információk, regisztrációval kapcsolatos kérdések: Tóth Gábor,

e-mail: toth.gabor@ullo.hu,
telefonszám: +36 (70) 312 4134

Feltöltve: 2020. szeptember 7.

Az idei évben immár hetedik szezonjára készül az üllői Jégkristály Jégpálya, amelyet az elmúlt években az üllői általános iskola diákok és az óvodások csoportjai testnevelési órák hasznos időtöltésére használhattak. A Jégkristály Jégpálya az idei szezont – az időjárás és az esetleges járványhelyzet függvényében -, szeptembertől, 2021. március végéig tervezte.
A jégpálya üzemeltetője támogatási kérelemmel fordultak az Önkormányzathoz, melyet a létesítmény kihasználtsága és az üllői nevelési intézmények felé nyújtott szolgáltatás is alátámasztott.
A Képviselő testület az augusztus 27-i ülésén megtárgyalta a Jégkristály Jégpálya kérelmét és a Képviselők úgy döntöttek, hogy 2020. szeptember – 2021. március hónapokban, tanítási napokon 8 és 14 óra között az üllői általános iskola tanulói, valamint az üllői óvodák szervezett csoportjai számára biztosítják az üllői Jégkristály Jégpálya térítésmentes használatát, amihez az Önkormányzat 4,5 millió forint támogatást biztosít a költségvetésében.
A jégpálya ingyenes használata az üllői gyermekek számára a sportolási lehetőség mellett kikapcsolódási lehetőséget, hasznos időtöltést jelent. Reméljük, hogy a szeptemberben induló új szezonban minél több üllői gyermeknek lehetősége nyílik a vidám időtöltésre a Jégkristály Jégpályán.

Üllő Város Önkormányzata

Feltöltve: 2020. augusztus 6.

A koronavírus-járvány veszélyre való tekintettel a Magyar Kormány augusztus 15-ét követő időszakra vonatkozóan megerősítette a rendezvényekre vonatkozóan korábban meghozott egészségügyi óvintézkedéseket. A szomszédos országokból és a világ más pontjairól érkező hírek aggodalomra adnak okot a járvány újbóli felerősödése, a küszöbön álló második hullám miatt.

Folytatás »

Feltöltve: 2020. június 26.

A hagyományoktól eltérően, az idei évben a koronavírus járvány miatt május 1. helyett szeptember 12-én megrendezésre kerül a „Fut az Üllő”, melynek célja a jótékonyság mellett a testmozgás, az egészséges életmód népszerűsítése!

A korábbi „Fut az Üllő” rendezvényeink pozitív visszajelzései alapján tudjuk, hogy van létjogosultsága városi futóversenyünknek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a 2020-as év sem lenne teljes a „Fut az Üllő” nélkül, amelyen immár 3. alkalommal csaphatnak össze a futás szerelmesei az idővel és a kitűzött kilométerekkel.

Az idei évben még több különböző kategóriában, különböző távon lesz lehetőség rajtvonalhoz állni óvodás kortól egészen 120 éves korig! Ennek megfelelően 16 kategóriában hirdetünk futamokat, amelyek alapján minden sportolni vágyó kipróbálhatja állóképességét!

A 2020-as kategóriák & futamok a következők:

  • Iskolás futam 8-10 év
  • Iskolás futam 10-12 év
  • Iskolás futam 12-14 év
  • Családi futam (1 felnőtt és 1 vagy 2, 10 év alatti gyermek)
  • 7 km-es egyéni minimaraton
  • 21 km-es egyéni félmaraton
  • 21 km-es félmaraton váltó (vegyes váltó)

Nevezési & regisztrációs információk!

Időpont Esemény Regisztrációs díj Regisztráció
09:30 óra: Futóverseny megnyitó, Ovis futam ingyenes regisztrációhoz nem kötött
10:00 óra: Iskolás futam (1,7 km) 1000 Ft/fő Regisztráció
10:20 óra: Családi futam (1,7 km) 1 felnőtt 1 vagy 2, 10 év alatti gyermek 1000 Ft/fő Regisztráció
11:00 óra: 7 km mini maraton 2000 Ft Regisztráció
  21 km félmaraton 4000 Ft Regisztráció
  21 km félmaraton váltó (3×7 km) 2000 Ft/fő Regisztráció
14:00 óra Díjátadó ceremónia    

Online nevezéseket a „regisztráció” gombra kattintva lehet leadni!

Nevezési díj befizetése személyesen az online regisztrációt követő 5 munkanapon belül az Üllői Polgármesteri Hivatal (2225 Üllő, Templom tér 3.) portáján lehetséges hétköznapokon, (hétfő: 08:00-18:00, kedd-csütörtök: 08:00-16:00, péntek: 08:00-14:00) lehetséges. A befizetés elmulasztása esetén a regisztráció törlésre kerül.

Nevezési díj befizetése átutalással az online regisztrációt követő 5 munkanapon belül az alábbiak szerint:
Számlavezető Bank OTP Nyrt.
Számla tulajdonos neve: Üllő Város Önkormányzata
Számlaszám: 11742056-15392141
Közleménybe: Fut az Üllő 2020.

Nevezési és befizetési határidő: személyesen és online 2020. szeptember 4. (péntek) 12:00 óra!

Rajtcsomag, rajtszám átvétel

  • 2020-09-10, Üllő Város Önkormányzata portáján reggel 8 tól,-16 óráig
  • 2020-09-11, Üllő Város Önkormányzata portáján reggel 8 tól,-16 óráig
  • 2020-09-12, Versenyközpont (Üllő Templom tér 3) 7 től – 9 óráig

Rajtszám átvételnél kollégáink kérhetik a személyes iratokat, illetve az adott versenyszám befizetési bizonylatát, visszaigazoló e-mailt.

Információk, regisztrációval kapcsolatos kérdések: Tóth Gábor, e-mail: toth.gabor@ullo.hu telefonszám: +36 (70) 312 4134 telefonszámon

Feltöltve: 2020. május 22.

Az „Üllő Kiváló Sportolója” díj kiemelkedő sportmunkáért azoknak az egyéni sportolóknak és csapatoknak adományozható, akik országos versenyen 1-3. értek el vagy nemzetközi versenyen pontszerző helyen végeztek.

Javaslataikat, írásban részletes indoklással 2020. június 2-ig várjuk (levélben: Üllői Polgármesteri Hivatal, 2225 Üllő, Templom tér 3.; e-mailben: titkarsag@ullo.hu ; személyesen: Polgármesteri Hivatal recepcióján is leadható)!

Részletek a Felhívásban olvashatók.

Feltöltve: 2020. március 6.

Igazán látványos show-t hoztak össze a jégsport szerelmesei. Vendégül láttuk Felsőpakony, Vasad, Vecsés, Pestszentlőrinc gyermekeit is.

Feltöltve: 2020. február 10.

 2020. május 1-én, ismét megrendezésre kerül a „Fut az Üllő” városi futóverseny!

Az hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre kerül a „Fut az Üllő”, melynek célja a testmozgás, az egészséges életmód népszerűsítése!
A korábbi „Fut az Üllő” rendezvényeink pozitív visszajelzései alapján tudjuk, hogy van létjogosultsága városi futóversenyünknek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a 2020-as majális sem lenne teljes a „Fut az Üllő” nélkül, amelyen immár 3. alkalommal csaphatnak össze a futás szerelmesei az idővel és a kitűzött kilométerekkel.
Az idei évben még több különböző kategóriában, különböző távon lesz lehetőség rajtvonalhoz állni óvodás kortól egészen 120 éves korig! Ennek megfelelően 16 kategóriában hirdetünk futamokat, amelyek alapján minden sportolni vágyó kipróbálhatja állóképességét!

A 2020-as kategóriák & futamok a következők:

–  Iskolás futam 6-10 év
–  Iskolás futam 11-12 év
–  Iskolás futam 13-14 év
 –  Családi futam (1 felnőtt és 1 vagy 2, 10 év alatti gyermek)
– 7 km-es egyéni minimaraton
– 21 km-es egyéni félmaraton
– 21 km-es félmaraton váltó (vegyes váltó)

Nevezési & regisztrációs információk!

09:30 óra: Futóverseny megnyitó, ovis futam, ingyenes, regisztrációhoz nem kötött!                                       

10:00 óra: Iskolás futam (1,7 km), 1000 Ft/fő    Regisztráció

10:20 óra: Családi futam (1,7 km) 1 felnőtt 1 vagy 2, 10 év alatti gyermek, 1000 Ft/fő          Regisztráció

11:00 óra: 7 km mini maraton, 2000 Ft              Regisztráció

21 km félmaraton, 4000 Ft                                Regisztráció

21 km félmaraton váltó (3×7 km), 2000 Ft/fő    Regisztráció

14:00 óra: Díjátadó ceremónia      

Online nevezéseket a „regisztráció” gombra kattintva lehet leadni.

Nevezési díj befizetése személyesen az online regisztrációt követő 5 munkanapon belül az Üllői Polgármesteri Hivatal (2225 Üllő, Templom tér 3.) portáján lehetséges hétköznapokon, (hétfő: 08:00-18:00, kedd-csütörtök: 08:00-16:00, péntek: 08:00-14:00). A befizetés elmulasztása esetén a regisztráció törlésre kerül.
Nevezési díj befizetése átutalással az online regisztrációt követő 5 munkanapon belül az alábbiak szerint:

Számlavezető Bank OTP Nyrt.
Számla tulajdonos neve: Üllő Város Önkormányzata
Számlaszám: 11742056-15392141
Közleménybe: Fut az Üllő 2020.

A befizetés elmulasztása esetén a regisztráció törlésre kerül.

Nevezési határidő: személyesen és online egyaránt 2020. április 24. (péntek) 12:00 óra!

Rajtcsomag, rajtszám átvétel

-2020-04-30, Üllő Város Önkormányzata portáján reggel 8 tól,-16 óráig

-2020-04-29, Üllő Város Önkormányzata portáján reggel 8 tól,-16 óráig

-2020-05-01, Versenyközpont (Üllő Templom tér 3) 7 től – 9 óráig

Rajtszám átvételnél kollégáink kérhetik a személyes iratokat, illetve az adott versenyszám befizetési bizonylatát, visszaigazoló e-mailt.

Információk, regisztrációval kapcsolatos kérdések: Tóth Gábor, e-mail: toth.gabor@ullo.hu, telefonszám: +36 (70) 312 4134

Feltöltve: 2019. november 11. I Érvényes: 2019. november 15.

4 év és 10 nap alatt megkerültem a Földet bringámmal. 39 országban jártam és több, mint 45000 km-t tekertem. Rengeteg csodaszép helyen jártam és fantasztikus emberekkel találkoztam. Mit tanultam a 4 éves kerékpáros földkerülő expedícióm során? A természet szépsége, az emberiség sokszínűsége és az utazás öröme mellett nagyon szerettem megfigyelni a belső utazásom. Hogyan teljesítek nehéz helyzetekben? Hogyan tartsam fenn lelkesedésem bárhol is járok? Ki vagyok én valójában? És mit jelent élni? Vannak e határaim, vagy valójában minden határ csak az elmém szüleménye? Az élet és önmagam/önmagunk végtelenségében hiszek. Erről fogok nektek mesélni Üllőn.
Érdekes fotókkal és izgalmas videókkal tarkított előadásra készüljetek.  Alig várom, hogy találkozzunk 2019. 11. 15-én, 18 órakor Üllőn, a Városháza dísztermében!

ÜKK

Feltöltve: 2019. május 16. I Érvényes: 2019. május 31.

Üllő Város Önkormányzata egyes személyek kiemelkedő tevékenységének, életművének, sportteljesítményének elismerése és megbecsülése, a város jó hírnevének öregbítése vagy az egyetemes emberi értékek gyarapításában kimagasló érdemeket szerzett személyek méltó elismerése és megörökítése, valamint a sport támogatásának elismerése céljából – többek között – „Üllő Kiváló Sportolója” díjat alapított.

[Az önkormányzat által adományozható kitüntető díjak és címek alapításáról és adományozásának rendjéről a többször módosított 5/2006.(III. 30.) számú Ö. K. rendelet
rendelkezik.] „Üllő Kiváló Sportolója” díj elnyerésére javaslatot tehetnek a nevelési – oktatási intézmények, sportegyesületek, a városban működő társadalmi szervezetek, egyházak vezetői, az önkormányzati bizottságok, a képviselő-testület tagjai és magánszemélyek is. „Üllő Kiváló Sportolója” díj kiemelkedő sportmunkáért azoknak az egyéni sportolóknak és csapatoknak, adományozható, akik országos versenyen 1-3. helyezést értek el, vagy nemzetközi versenyen pontszerző helyen végeztek.

Az Üllő Kiváló Sportolója díj adományozásáról – a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak szerint – minősített többséggel a Képviselő-testület dönt. Az elismeréssel oklevél és Üllő – 6-7 cm-es bronz kivitelben készített – címere jár. A címer hátoldalán „Üllő Kiváló Sportolója” felirat és az adományozás éve szerepel. /Amennyiben a díj csapat részére kerül odaítélésre, a díjjal 1 db Üllő – 6-7 cm-es bronz kivitelben készített – címere és a csapat valamennyi tagjának névre szóló oklevél jár. A címer hátoldalán szintén a „Üllő Kiváló Sportolója” felirat és az adományozás éve szerepel. / Az elismerések átadására minden év augusztus 20-án, a városi ünnepség keretei között kerül sor.

A javaslatokat kérjük, hogy írásban, részletes indokolással ellátva 2019. május 31-ig juttassák el a Hivatalunkhoz levélben, vagy személyesen leadható a Recepción (cím: Üllői
Polgármesteri Hivatal 2225 Üllő, Templom tér 3.) illetve megküldhető elektronikus úton a titkarsag@ullo.hu e-mail címre. A borítékon (elektronikus levélben a tárgy mezőben) kérjük feltüntetni: „Javaslat Üllő Kiváló Sportolója díjra”

Javaslataikat, szíves közreműködésüket előre is köszönjük!

Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében:

Kissné Szabó Katalin
Polgármester sk.