Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. március 21-i ülésén, az atlatszo.hu oldalon, 2019. március 12-én megjelent írással, a tartalommal együtt publikált 1 perc 35 másodperces összevágott videófelvétellel kapcsolatban, az érintettek meghallgatását követően, az alábbi határozatot hozta:
1) Üllő Város Képviselő testülete előtt ismert, hogy a fenti ügyben nyomozás folyik, ezért a testület a hatóságok munkáját nem kívánja befolyásolni, továbbá a rendelkezésre álló elégtelen mennyiségű információ alapján sem kíván megalapozatlan döntést hozni. A megalapozott és objektív döntéshez a Képviselő testületnek szüksége van a nyomozóhatóság eljárásának lezárásához és ezen eredmény megismeréséhez.
2) A Képviselő testület a rendelkezésre álló információk valamint az 1 perc 35 másodperc terjedelmű videófelvétel alapján – az ártatlanság vélelmének elvét figyelembe véve, és a vonatkozó hatósági vizsgálatok pártatlanságát tiszteletben tartva – jelenleg nem tartja indokoltnak további polgári jogi illetőleg munkajogi intézkedések megtételét.
3) A folyamatban lévő nyomozati szakasz lezárultát követően, az elegendő információk birtokában visszatér ennek az ügynek a megtárgyalására és amennyiben indokolt lesz meghozza a szükséges polgári jogi illetve munkajogi intézkedéseket továbbá az intézkedésekkel kapcsolatos döntésről az átláthatóság elvét követve tájékoztatni fogja a közvéleményt és a város lakosságát.