Aktuális

Feltöltve: 2016. július 15.

Tisztelt Olvasóink!

Megújult honlapunk immár fél éve üzemel, s ezen idő alatt több polgár is jelezte, hogy nem találja meg a keresett információkat a honlapon. Az alábbi tájékoztatóval szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a lehető leggyorsabban és pontosabban találhassák meg az Önöket érintő információkat.

A honlap NYITÓ képernyőjének felépítése:

  • Bal felső sarokban található Üllő város címere, amely minden oldalon jelen van, s rákattintva visszajutnak a nyitóképernyőhöz. 
  • Jobb felső sarokban az „Akadálymentes változat” szöveg alatt működik egy Kereső, amelybe az ön által keresett téma egy jellemző szavának beírásával megjelenik az a tartalom, amelyre szüksége van. pl. „hulladék” szó beírásával a keresés eredményeként több tartalom is megjelenik.
  • Néha láthatnak egy „piros cetlit”, amelyre kattintva, különösen fontos vagy rövid határidővel bíró információkhoz lehet jutni
  • A honlap menüstruktúrája felül, a nyitó képernyő fekete sávjában található, s azokra rákattintva minden információt meg lehet találni. A nyitó képernyőn a menük alatt és a középmezőnyben több olyan információt is kiemeltünk, amelyeket a menükből is elő lehet hívni. Ilyenek pl. a Legfrissebb hírek, Ügyintézési kalauz, Kiemelt kategóriák. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a „Legfrissebb hírek” alatt csak az egyes hírkategóriák legfrissebb bejegyzéseit olvashatják, az összes többi hír az „Aktuális” menüponton belül összesen 7 főcsoportra bontva található.
  • Megkönnyíti az Önök eligazodását a hivatalos ügyekben az Ügyintézési kalauz, amelynek működése a következő: a nyitó képernyő KIEMELT tartalmak csoportjában lévő Ügyintézési kalauzra rákattintva, megjelenik az összes ügy csoportokba rendezve, s az egyes ügyre kattintva, az ügy jogszabályban foglalt leírása, letölthető nyomtatvány valamint az ügyintéző s annak elérhetőségei szerepelnek. Figyelem, az ügyintézési kalauz nyitó képernyőn lévő keresőjébe beírt szó csak akkor ad eredményt, ha az egyes ügyek csoportcímeiben lévő szót pontosan eltaláljuk.
  • A nyitóképernyő utolsó harmadában találjuk a legfontosabb intézmények, szervezetek és személyek elérhetőségeit.
  • S végül a nyitóképernyő alján találjuk az eseménynaptárt, amelyen a bekarikázott napokon lévő rendezvényeket tekinthetjük át, továbbá az Üllő térkép, amelyen jelöltük a legfontosabb közszolgáltatások, intézmények egyéb helyek elérhetőségeit továbbá a fotóalbum és a video tár.
  • A nyitóképernyő legalján, annak jobboldali sarkában található YouTube ikonra kattintva a Williams Tv által Üllőről készített riportműsorokat láthatják.

Tisztelt Felhasználók!

Természetesen az egyes menüpontokban sokkal több információt találnak, mint amit a nyitóképernyőn, hiszen ott csak a vélelmezhetően legtöbbet keresett tartalmakat emeltük ki.

Köszönjük, hogy tájékoztatónkat végigolvasta! Jó böngészést kívánunk!

Üllő Város Önkormányzata

Feltöltve: 2016. július 15. I Érvényes: 2016. július 31.

Üllő Város Önkormányzata ismételten pótpályázatot hirdet lakossági járdaépítésre Üllő város területén lévő utcákra vonatkozóan.

A pályázat nem vonatkozik a következő utcákra ill. utcaszakaszokra:  Ócsai út (Faiskola utcától a Pesti útig), Pesti út (Széchenyi utcától a Malom utcáig, illetve a Tompa utcától a Malik közig) a Deák Ferenc utca,  továbbá a Berkes közt és Gárdonyi utcát összekötő 2578  hrsz-ú ingatlan.  

Lakossági járdaépítési pályázatra azon ingatlantulajdonosok jelentkezhetnek, akik az Önkormányzat által biztosított anyagból vállalják a munkák kivitelezését, és beadványukban megjelölik a kivitelezésért felelős személyt.

További információkért kattintson a plakátra!

Feltöltve: 2016. július 4. I Érvényes: 2016. július 10.

2016. július 10-én, 9-12 óráig Baba-mama börze kerül megrendezésre a Polgármesteri Hivatal mögötti füves területen.

Feltöltve: 2016. június 30. I Érvényes: 2016. július 01.

Tisztelt Üllői Lakosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közszolgálati Tisztviselők Napjára tekintettel a Polgármesteri Hivatal és a Vecsési Járási Hivatal Üllői Kirendeltsége 2016. július 1-jén (pénteken) ZÁRVA tart.

Kérjük szíves megértésüket.

Üllő, 2016. június 27.

 

              Földváriné dr. Kürthy Krisztina s.k.

                                                            jegyző

Feltöltve: 2016. június 24.

Gőzerővel zajlanak a kátyúzási, útjavítási munkák Üllőn.
A mai napon az Állomás utca kerül sorra, de egy 2 héten belül a teljes úthálózat 90 %-a elkészül.

Minden lakosunktól türelmet, és fokozott figyelmet kérünk a munkálatok ideje alatt, a balesetek elkerülése érdekében.

Kissné Szabó Katalin

polgármester